Barátságszilánkok - 6. fejezet

Hatodik fejezet – Csupa sár

Corie szemszöge:

Alig bírtuk babyvel hazacipelni a sok súlyos szatyrot, útközben egy csomó minden ki is hullott belőle. Ilyenkor, persze, mindig nevetésben törtünk ki mind a ketten, aminek a következménye megint csak az lett, hogy néhány dolog a földre hullt. Hiába, ilyen volt a mi formánk!

- Jaj, Jay! – mondtam néhány perc után, amikor végre sikerült megszólalnom. A nevetés hullámai még mindig rám törtek, de ura voltam a helyzetnek. Azt hiszem. – Ne legyél már ennyire szerencsétlen, állandóan elejtesz valamit, ezzel pedig engem is nevetésre késztetsz!

- Tessék? – kérdezett vissza elkerekedett szemekkel. – Még hogy én ejtek el mindent? Nem is tudom, hogy ki ejtette el előbb a citromos mosogatószert... – Próbálta magát keménynek mutatni, de én átláttam az állarcán.

- Az is csak a te hibád volt! – ripakodtam rá, miközben ismét kirobbant belőlem a nevetés. – De ez nem ér, mindig ezt csinálod, és én pedig miattad nem tudok rendesen haladni! Nem igaz, milyen vagy!

- Hát, persze... – morogta tettettet komolysággal. – Mindig, mindenért én vagyok a hibás, ugye, Corinne?

- Úgy bizony! – vágtam rá gondolkodás nélkül, amire elfojtotta a mosolyát. – Ki más? Na jó... most komolyan, inkább siessünk haza, mert így tényleg egy örökkévalóságig fog tartani.

- Szerintem – kezdte elgondolkozva. – Megint el kellett volna lopnunk a bevásárlócskit. Akkor sokkal könnyebb dolgunk lett volna...

- Ó, igen, igazad van – bólogattam lelkesen. – És akkor tudtál volna tolni megint, hogy én felállok az elejére! Az akkora buli! De tudod... Már kettő van a garázsban, lehet, hogy nem lenne tanácsos még többet elkötni... – húztam el a számat.

- Ja, ja! És kettő van nálunk is! – értett velem egyet. – Akkor legközelebb majd azokat is magunkkal visszük, és jogosan mondhatjuk, hogy a miénk!

- Na, ez egy jó ötlet! Legközelebb ezt fogjuk csinálni... Ha valaki pedig kiszúrja... Futunk! – kuncogtunk ismét.

Néhány perc múlva már haza is értünk, és lepakoltuk a sok-sok cuccot, amelyek idáig a kezünkben foglaltak helyet. Kivettem a hűtőből két ásványvizet, majd az egyiket babynek dobtam, amikor megcsörrent a zsebében a telefonja.

Alig beszélt néhány másodpercig, de én könnyen megértettem, hogy valami olyasmit mondtak neki, aminek ő nem igazán örül.

- Na, mi történt? – kérdeztem elkínzott arcát látva.

- Anya volt, hogy vágjam le a füvet... – húzta el a száját. – És hogy locsoljam meg a virágait, mert hétvégén nem lesz itthon. Szuper! Csak azt nem értem, miért mindig rám bízza az ilyeneket...

- Azért, Drágám, mert tudod, hogy anyud szerint Kelly nem megbízható ezen a téren, és azért, mert hiába kapná ő ezt a feladatot, úgyis megzsarolna téged valamivel, és neked kellene megcsinálnod. Ezt anyukád nagyon jól tudja, hidd el nekem. Így legalább megspórol neked néhány percnyi felesleges idegeskedést és vitát a nővéreddel.

- Nem igaz, Corie, hogy neked mindig igazad van! De amúgy, én is pont erre gondoltam. Na jó... Akkor most elhúzok, de később még találkozunk! – búcsúzott, majd lepacsizott velem, és már kint is volt az ajtón.

Ördögi terv fogalmazódott meg bennem, miközben az emeletre sétáltam. A szekrényemhez léptem, és kivettem belőle a fürdőruhámat, majd a fürdőbe siettem, és felvettem. Felkaptam a napszemüvegemet, és egy törölközőt is kifelé jövet, majd kimentem a hátsókertbe, mégpedig azzal a céllal, hogy napozzak.

Nagyon élveztem az egész helyzetet, a lelki szemeimmel már láttam magam előtt, amint baby kiakad, amiért őt stírölöm munka közben, és a legfőbb ok, hogy én pihenek, amíg ő dolgozik.

Jay szemszöge:

Kicipeltem az udvarra a fűnyírót, ami mellesleg nem volt mai darab, sőt, ősrégi volt. Csak én tudtam vele rendesen bánni, meg apu. De amikor rájött, hogy az ő kicsi fia is ért hozzá, akkor engem ért az a megtiszteltetés, hogy foglalkozhattam a működtetésével.

Kiérve láttam, hogy Corie fürdőruhában sütteti a hasát egy törölközőn lustálkodva. Hát mit ne mondjak… kicsit bosszantott, hogy pont most itt a szemem előtt akar pihenni, amikor én a fűnyíróval hadakozom, és izzadok, mint a ló. Kissé összeszűkült szemekkel méregettem, amihez társult még egy idióta grimasz is. Egyrészt elkapott valami furcsa érzés. Nem sűrűn látom ennyire nőiesnek… úgy értem, ez a fürdőruha meg minden... Mindig elcsodálkozok, hogy mennyire természetesen szép lány. Na de most ebből elég, mert másrészt provokált a jelenléte. Előtte álltam, egyik kezem a masinára téve, a másik kezem mellettem ökölbe szorítva volt, és továbbra is grimaszoltam, ahogy bírta az arcom.

- Szevasz, baby! – köszönt, és lassan a könyökére támaszkodott. – Talán nem jó a gép?

- Hm…

- Hm? – értetlenkedett, és levette a napszemüvegét.

- Igen. Mondd csak, ezt komolyan gondoltad, hogy itt napozol, miközben én a füvet nyírom?

- Talán zavar?

- Hát kicsit bosszant, jól gondolod. – Azzal bekapcsoltam a fűnyírót, és mindkét kezemmel megragadtam. – Jó barnulást! – kiáltottam még a nagy zajban, aztán lassan odébb araszoltam.

Csak nézett utánam értetlenül, ami kissé jogos, de na! Duzzogva tologattam a gépet, ami eszméletlen lármát csapott, és egyre csak az járt a fejemben, hogy a férfi cseppet sincs jobb helyzetben, mint a nő. Most ez egy remek példa… tanúsíthatom, mint szenvedő alany.

Hihetetlen volt így melózva a hőség. Csorgott rólam a víz, és a pólóm már mindenhol rám tapadt. Levenni nem akartam, valami oknál fogva úgy gondoltam, hogy rajtam kell maradjon. Hálásan gondoltam a következő feladatomra, ami a virágok meglocsolása volt, mivel akkor kicsit lehűthetem magam. És ekkor ugrott be a nagy ötlet! Tudom, hogy fogok elégtételt venni.

Az arcomra kiült egy ravasz mosoly, és biztos voltam a tervem sikerességében. Leállítottam a fűnyírót, és nagyot sóhajtva toltam vissza a helyére. Corie előtt elhaladva úgy éreztem, mintha egy film lassított felvétele menne, amikor a hős a végső csapásra készülődik.

A kerti csaphoz sétáltam, amire már előre rá volt erősítve a slag. Megengedtem a vizet, és elkezdtem locsolni a virágágyásokat. Eleinte úgy tettem, mint aki békésen, egy szó nélkül csinálja a feladatát, de lopva Corie felé pillantgattam. Direkt azt a részt hagytam utoljára, ami a legközelebb volt hozzá, és egy hirtelen mozdulattal telibe fröcsköltem. Nagyokat kurjongatva menekültem előle, mert a nagy meglepetéstől egyből felugrott, és néhány döbbent másodperc után gyilkos tekintettel felfegyverkezve szemelt ki engem, mint levadászandó célpontot.

- Baby! – üvöltött. – Ezt most nem úszod meg szárazon, és ezt most a szó szoros értelmében, hallod!?

- Persze, hercegnőm, persze. – Ugrottam át egy vakondtúrást a kerítés mellett. – Csak tudod, már nem bírtam visszafogni magam. Annyira száraz voltál, hogy gondoltam tapasztald meg mennyire jó az, ha folyik rólad a víz.

- Nagyon vicces vagy. – Állt meg hirtelen, majd a ház felé sietett, és eltűnt az ajtó mögött.

Ennyire megsértődött, vagy csak feladta? Az nem lehet! Corie soha nem futamodott meg előlem. Elkerekedett szemmel néztem utána, és vártam mikor bukkan fel, de csak nem jött, szóval hátat fordítottam, és a csaphoz mentem, majd elzártam azt. Akkor éreztem, hogy áll mögöttem valaki… Corie. Mielőtt megfordulhattam volna, már kaptam a nyakamba egy adag hidegvizet, és utána az arcomba is. Hát megkereste a kis ravasz a régi vízipisztolyokat! Csukott szemmel tűrtem, hogy abbahagyja, aztán megtöröltem az arcomat.

- Ha harc, hát legyen harc, baby.

- Ezt vegyem kihívásnak? – vigyorogtam, mire csak idedobta nekem az én pisztolyomat, ami teli volt vízzel.

Mindketten elmosolyodtunk, és lassan elhátráltunk a másiktól, miközben tízig számoltunk. Aztán, mint az őrültek elkezdtünk rohangászni, és lövöldöztük egymást. Estünk-keltünk, már mindketten tiszta maszatok voltunk. De csak szaladgáltunk tovább... Pont, mint kiskorunkban. Nagyon jó érzés volt újra kicsit gyereknek érezni magam, és tudtam, hogy ezzel ő is így volt.

Az első tár kiürülése után, még egyszer újratöltöttük, majd mikor az is kifogyott, kimerülve huppantunk le a földre, és nevettünk, hogy már alig bírtuk szusszal. Feltápászkodva a földről, egymást támogatva léptünk be a házba, ahol régóta először ez fogadott minket:

- Ejnye gyerekek! Hát mindenetek csupa sár!