Barátságszilánkok - 5. fejezet

5. fejezet - Egy "kedves" ismerős

Jay szemszöge:

Ott álltam… a próbafülkében… egyedül! Halálosan féltem, nincs értelme letagadnom. Azért egy ilyen szörnyű női felsőben feszíteni nem volt kellemes élmény, főleg úgy, hogy tudtam itt még nincs vége. Ismerem Corie-t, tuti biztos, hogy még kitalál valami borzalmas dolgot, amit előszeretettel fog parancsba adni. Az egész „öltöztessük totál idiótának a barátunkat” ötlet még dokumentálva is van, és jó pár fénykép készült rólam, szóval kicsit sem vagyok nyugodt. Most elég sokáig ezzel fog zsarolni, már látom előre.

- Jay – hallottam Corie hangját, és őszintén szólva ez a sunyi hangnem még jobban arra adott okot, hogy rettegjek. – Nézd mit találtam neked. – Húzta el a függönyt.

A kezében egy jóval nagyobb méretű magas sarkút tartott, mint amekkora kellett volna. Leesett az állam, és szabályosan elkezdtem izzadni. Ha most ezt rám fogja erőszakolni, akkor később nagyon megbánja.

- Ugye ezt most magadnak hoztad? – érdeklődtem, pedig tudtam az igazságot.

- Dehogy, baby! Neked. Tudod, hogy én soha az életben fel nem húznék egy ilyen borzalmat a lábamra. – Lóbálta meg a szemem előtt a kis lábbelit, ami hamarosan rám fog kerülni.

Nem lett volna értelme ellenkeznem, tudtam, hogy ha nem szólok semmit, akkor annál hamarabb túl leszek a dolgon. Így hát lemondó sóhajjal elvettem tőle a magas sarkút, és egyetlen mozdulattal behúztam magam mögött a függönyt, ami majdnem le is szakadt a nagy lendülettől.

- Baby, kész vagy már? Nem igaz, hogy ennyit kell vele bíbelődni.

- Háát… tudod Corie, ez nem hiszem, hogy jó ötlet volt. – Bámultam a majd lepattanó kis „csodára” a lábamon.

- Ugyan, miért nem? – kérdezte, miközben minden figyelmeztetés nélkül belépett a próbafülkébe. – Jay… - kezdte, de egyből meg is akadt, és hangos nevetésben tört ki. – Ez igazán gyönyörű. – Mutatott továbbra is viháncolva az öltözetemre.

- Most nagyon örülsz, mi? – érdeklődtem. – Már csak azt áruld el nekem, te divatdiktátorok gyöngye, hogy mivel fogod leoperálni ezt a lábaimról?

Corie nem szólt egy szót sem, csak végrehajtotta azt az egyszerű műveletet, amit kicsatolásnak nevezünk. Erre már én sem bírtam megállni, és kitört belőlem a röhögés. Percekig nem bírtuk abbahagyni, és zengett tőlünk a részleg, de nem érdekelt, inkább a könnyeimmel voltam elfoglalva, amik a nagy nevetésben kicsordultak.

- Ezt még sokáig fogom emlegetni, ugye tudod? – kérdezte Corinne pár perccel később, amikor már a háztartási élelmiszereknél voltunk.

- Igen – adtam meg a rövid és pontos választ, miközben leemeltem a polcról egy csomag tésztát, és a kosárba dobtam.

- Ilyet nem is kell vásárolnunk – nézett rám furcsa szemekkel.

- De igen, nézd csak meg, ott van a lista alján, látod?

- Ja igen. Te mindig is jobban értettél ehhez, mint én – mosolyodott el.

- Azért hívtál mindig el. – Vettem el tőle a cetlit, és vigyorogtam, mint egy bolond.

Már majdnem tele volt a kosarunk, de Corie nem nyafogott, hogy nem bírja el, pedig szívesen vittem volna, csak nem engedte. Nők…

Vettünk mindent a tejtől a zsebkendőig, de egy valamit sehol sem találtunk. Nem kérdeztünk meg senkit, hogy merre keressük, mivel ez egy aranyszabály volt. Ha kell valami, keresd meg. Úgyhogy a müzlit kutattuk. Kellett egy kis ráadás mindkettőnknek, és ez volt a jutalmunk. Már kiskorunk óta mindig ezzel ajándékoztuk meg magunkat egy-egy sikeres vásárlás után. Bár most, mivel elég sok ideje nem tettük be a lábunk a boltba, így furcsa volt, hogy átrendezték, de végül megtaláltuk. Viszont rajtunk kívül volt még valaki…

Corie szemszöge:

- Figyelj, baby, valamit elfelejtettem, ami anyának feltétlenül kell! Egy pillanat, és jövök! – mondtam felé fordulva, amikor meredten bámult egy pontot. Baby mindig is ilyen volt, ha kiszúrt valamit, akkor azt órákig képes lett volna bűvölni. Sietve indultam vissza anyának citromos mosogatószerért, neki az volt a kedvence. Lekaptam egyet a polcról, majd indultam vissza.

Körülbelül egy méter választott el babytől, a különbség csak az volt, hogy ő a másik sorban állt. És ha jól hallottam, valakivel beszélgetett.

- Ő is itt van? – kérdezte az ismeretlen. – Ja, hát persze! Biztosan itt van, ha te is! Egymás nélkül nem igazán tesztek egy lépést sem… Meglepve látom, hogy ez még mindig így van! – Időközben sikerült rájönnöm, ki lehet Jay társasága. Brandon volt, a volt pasim. Utólag visszagondolva nem is értem, hogyan voltam képes járni vele. Egy kretén volt. És nem mellesleg gyűlölték egymást babyvel. Jay azért őt, mert szemét volt velem, Brandon meg féltékeny volt babyre. Azt mondta, sokkal több időt töltök babyvel, mint vele. Igaza volt. Továbbá azt is ellenezte, hogy átjárjunk egymáshoz, vagy együtt aludjunk. Brandon egy kretén volt.

Jobbnak láttam, ha sietek vissza, mielőtt azok még egymásnak rontanak. Szinte egyszerre néztek felém, amint kiléptem a másik sorból.

- Helló! – köszöntöttem közömbösen, majd a kosárba dobtam a flakont. – Mi járatban?

- Én csak éppen vásárolgattam, amikor meghallottam a nevetésetek. Még mindig nem változtatok semmit sem… Ha együtt vagytok, nincs megállás igaz? – kérdezte gúnyosan, félig felvont szemöldökkel. Baby keze után kaptam, majd erősen megszorítottam, hogy ne tegyen semmit sem.

- Brandon, mit akarsz? Ha azért jöttél, hogy ezt elmond, mehetsz is. Mint látod, tökéletesen megvagyunk nélküled is.

- Pontosan! – helyeselt negédesen mosolyogva Jay. – Régen sem tartottunk igényt a társaságodra, és ez most sem változott! Na szevasz! – mondta továbbra is csöpögősen, majd lépett egyet előre, de Brandon megállította. Ajaj, mi készül itt! Gyorsan tennem kéne valamit.

- Na, mi történt? – folytatta baby, mielőtt közbe tudtam volna lépni. – Még most is fáj igaz, hogy sosem voltál elég jó? Hát, öcsém, erről nem én tehetek.

- Úgy látom, hogy nagyon biztos vagy magadban – szűrte a szavakat keményen Brandon.

- Nem vagyok az. Csak ismerem, és tudom, hogy mi a jó neki, veled ellentétben. Próbálkoztál, nem? Nem sikerült. De elárulom, úgy nem is tudsz megtartani senkit sem, nemhogy Őt, ha eltiltod attól, akit szeret! – Tudom, mire gondolt baby. Brad megpróbálkozott azzal, hogy eltilt minket egymástól. Azt hitte, ezzel a módszerrel eléri, hogy csak az övé legyek. Nem sikerült neki, én pedig babyt választottam.

- Na, jól van srácok! – szóltam közbe. – Ebből elég legyen. Régen sem bírtam, ha miattam csináljátok ezt, de most egyenesen rosszul vagyok tőle! Baby, mehetünk? – ránéztem, ő pedig még mindig mereven bámulta Brandont. Majd az ajkait cinkos mosolyra húzta.

- Persze, hogy mehetünk! Na cső, tesó!

Nevetnem kellett. Baby néha tudott olyanokat mondani, ráadásul pont a legjobb helyzetekben állt elő velük. Imádtam a humorát, és őt magát is.