Barátságszilánkok - 3. fejezet

3. fejezet – Dream, dream, dream…

Jay szemszöge:

Corie nagyon fáradt volt, és meg kell hogy mondjam, én sem voltam nagyon energikus pillanatomban. Egészen addig, amíg fel nem vonszolt a szobájába, mert ott egyből hiperaktív lettem. Eszembe jutott mennyi időt töltöttem itt, hány éjszakát randalíroztunk át, és ez feltöltött.

- Hé, figyelj csak, mit szólnál, ha alvás helyett csinálnánk valami csíntalanságot? – kérdeztem komisz mosollyal.

- Te most tényleg még őrültködni akarsz? – Mutatott rám, miközben nagyra nyitotta a szemeit.

- Tudom, hogy fáradt vagy, de…

- És most épp ezért fogok két percen belül elaludni – vágott a szavamba.

Nagyon makacs volt, de úgy döntöttem, hogy nem adom fel. Ezért bevetettem a védtelen kiskutyanézést, mire akármennyire is próbálta visszatartani a röhögést, nem sikerült neki, aminek az lett az eredménye, hogy fetrengett az ágyon kínjában.

- Jay, ne, kérlek – nyöszörögte. – Baby, ezt még egyszer ne csináld! – Már szabályosan folytak a könnyei a röhögéstől.

- Ennyire vicces lett volna? – érdeklődtem. Nem igazán esett le, hogy valaha is így reagált volna erre a nézésre.

Erre választ persze nem kaptam, csak további hangos kurjongatást. De nem is baj, mert legalább most felráztam egy kicsit. Azt hittem, hogy felráztam…

- Baby, aludjunk jó? Már komolyan, mindjárt szétesek. – Dobta oda nekem az egyik párnát, ami a kedvencem volt. Garfield volt rajta, mindenféle pozícióban. Régen mindig azt játszottuk, hogy ki tud többet utánozni.

- Hm, pedig most úgy… - kezdtem volna, de megint közbeszólt.

- Nem vagyunk már tíz évesek te nagy mamlasz! Fekszik, alszik!

- De tudod, hogy nem bírok elaludni, ha dumálhatnékom van – erősködtem.

- Jó éjt, baby! – Azzal lekapcsolta a villanyt, és a feje búbjáig betakarózott.

Átsétáltam az ágy másik oldalára, és mivel eltökélt szándékom volt az őrületbe kergetni, ráugrottam a saját térfelemre. Ezt a műveletet egy kis zaj kísérte, és Corie is megemelkedett. Mit megemelkedett? Felrepült. Elégedett mosollyal fogadtam a bosszús morgását, és az újabb fenyegetőzést:

- Baby! Ezt már akkor sem néztem el neked, amikor a nővéreid szörnyjelmezekbe bújtak, és megkergettek az utcán!

- Corie, hat éves voltam. – Gyűrtem a párnát a fejem alá. – Jó, hogy megijedtem.

- Ja, és idemenekültél, aztán pedig egész este nyaggattál, hogy a jeti meg fog enni – ásította.

Mindjárt el fog aludni, gyorsan ki kell találnom valamit. De miért most nem jut az eszembe semmi? Gyerünk, Jay, gondolkozz!

- Hé, arra emlékszel, amikor néztük a Rémálom az Elm utcábant? Akkor valahogy úgy emlékszem, hogy te voltál, aki halálosan be volt rezelve – mondtam. Ez most meghozta a hatását. Corie sosem bírta, ha ezt felhoztam.

- Napokig nem bírtam tőle normálisan aludni, és te sem könnyítetted meg a dolgomat! – mentegetőzött.

- Hehe, volt is egy csíkos pólóm, amit előszeretettem vettem fel, ha hozzátok jöttem – folytattam.

- Fejezd be, vagy megint addig foglak ütni a párnámmal, amíg anyu le nem ráncigál rólad. – Könyökölt fel.

- Hát az is tényleg nagy szám volt! Te kis vandál, akkor tényleg azt hittem, kicsinálsz – nevettem el magam.

Nem válaszolt, inkább csak hátat fordított nekem, és próbált aludni. Ez már a végső stádium volt. Nagyon leszívhatta a buli, jobban, mint hittem. De akkor sem hagytam aludni, élveztem, hogy megint nyaggathatom, mint régen.

- Héé, Coriee… Egy-két Jay eszi a zsemlét… - dúdoltam.

-Baby! Fejezd be! – de ezt már megint viháncolva mondta.

Corie szemszöge:

- Jay! – szóltam rá most már sokkal erélyesebben. – Most vagy befogod, és akkor aludhatsz itt mellettem, vagy pedig leküldelek a nappaliba, ami szerintem továbbra is háborús övezet, és ne akard, hogy hajnali hatkor arra ébredj, amint anya kávét főz, és porszívózik!

- Jaj! – sóhajtott fel színpadiasan. – Azt egyszer elég volt átélni… Akkor is éppen ilyen eleven pillanatomban voltam, te pedig kitetted a szűrömet! – mondta megrovóan, amint felelevenítette a régi emléket.

- Baby! – nyüszítettem. – Én ehhez már fáradt vagyok! Már nem vagyok olyan hiperaktív, mint régen voltam, amikor ezt eljátszottad! Egy évvel ma is öregebb lettem, és ezt szeretném kipihenni, rendben?

- Rendben! – sóhajtotta végül. – De holnap nem menekülsz előlem! – közelebb csúszott hozzám, majd adott egy puszit a homlokomra. Pont ugyanúgy, ahogyan azt minden alkalommal, amikor itt aludt. – Jó éjt, Corie!

- Neked is, baby – suttogtam végül, majd lehunytam a szemeimet, és abban aludtam el, hogy Jay finoman a hátamat simogatja.

* * *

- Jó reggelt, nagy lányom! – rontott be anya az ajtón ezzel a mondattal, majd elhallgatott, és folytatta. – Jack, nem is tudtam, hogy itt aludtál! Mondjuk, sosem közöltétek velem! – viháncolt, majd az ablakomhoz sétált, elhúzta a függönyt, így pedig fény árasztotta el a szobát.

- Anyaaa! – sipítottam még félálomban. – Mit csinálsz? Hány óra van?

- Most múlt hét! – vágta rá azonnal. – És a nappali romokban, szóval, főzök egy kávét, és már neki is állhatunk! Ti pedig öltözzetek fel, vár a munka! – Kilépett a szobából, majd visszafordult. – Ja, és Jack! Áthívhatnád a nővéreidet, szükségem lenne a segítségükre!

- Rebeca… - motyogta Jay – tudod, hogy milyen nyűgösek ilyen korán! És én… Az az igazság, hogy nem szívesen robbantom ki őket az ágyból… - Elakadt, majd anya szúrós pillantásai után sietve hozzátette. – De a jó ügy érdekében mindent, nemde bár?

Anya mosolyogva hagyott ott minket, mi pedig az ágyon ültünk, és próbáltuk megemészteni a hallottakat.

- Nagyon korán van még! – sóhajtottam, majd visszadőltem az ágyba.

- Egyet kell értenem veled – bólogatott hevesen, majd elővette a telefonját, és néhány perc után beszélni kezdett. – Kelly! Ne vágd le a telefont, most nem szórakozom, mint régen. Riadó van, ami azt jelenti, hogy nektek azonnal ide kell jönnötök. Igen, Rebeca parancsa… Tudod, hogy milyen! Minden évben ez van! Nem, nem Kelly… Nem ússzátok meg ezt is! Helyes! Tíz percetek van! – azzal letette a telefont.

- Elég bosszúsnak tűnt – mondtam, majd kimásztam az ágyból, előszedtem magamnak egy kinyúlt pólót, meg egy rövidnadrágot, és a fürdő felé vettem az irányt.

Baby is hazament, hogy összeszedje magát, na meg persze azért is, hogy kiugrassza a nővéreit az ágyból. Miután sikerült kicsit felfrissülnöm, lementem a nappaliba, ahol hatalmas szemét- és ajándékkupac várt rám. Megpillantottam egy aranyszínű csomagolópapírba bújtatott CD-t, amit baby nővéreitől kaptam. Nagy lelkesen mesélték, hogy mi van rajta, így egyre hatalmasodó mosollyal az arcomon haladtam a hifi felé, ahová aztán be is helyeztem a lemezt.

Néhány percig csak álltam, és hallgattam a Baby-Anabelle párost; a dallam tökéletes volt.

- Hát ez meg?! – baby felháborodott hangja töltötte be a teret, amint felismerte a számára is ismerős akkordokat.