Barátságszilánkok - 14. fejezet

14. fejezet – Rovarirtó 

Jay szemszöge:

Nem is olyan rossz itt, remekül elszórakoztatom magam, és ahogy látom másokat is. Kifogástalan tánctudásomat látva – nem, egy kicsit sem túlzok ám – néhányan elkapták a ritmust, és a példámat követve rázni kezdték magukat.

Kezdett beindulni az élet. A sikerélményem még az is fokozta, hogy kétlábú légy barátom faképnél lett hagyva. Szegény, úgy tudom sajnálni… Na jó, ez gonosz volt, de azért ennyi gonoszkodás jár nekem.

Corie szélesen vigyorogva lépkedett felém, már csak pár méter volt hátra, amikor hirtelen egész más kép tárult a szemem elé. Ez a kép… hát nem is tudom milyen szavakkal illessem. 

– Helló, Cobain – köszönt rám vinnyogó hanggal, majd mégjobban az arcomba mászott. Határozottan kezdtem félni. 

– Öhm, ismerlek? – Próbáltam kissé eltolni magamtól, de egész más eredménye lett a mozdulatnak. Szerencsétlen csaj abban a hitben volt, hogy szívesen táncolok vele, és karjait a nyakam köré fonta. Érzem a végem…

– Nem, de épp itt az ideje. 

– Úgy gondolod? – Őszintén szólva frankón megvoltam nélküled – tettem hozzá gondolatban. 

A jelmezéről annyit, hogy van két bazi nagy szárnya, egy miniszoknyája szakadt harisnyával, és valami förtelmes pántos felső. Álmaim nője, de tényleg… 

– Minek is öltöztél? 

– Éjszakai pillangónak – mosolygott rám. Bátor volt, én nem mertem volna így kijelenteni. 

– Aha, szóval kurvának – csúszott ki a számon. Azt hittem majd megbántom, de nem, csak nevetett rajta. Valami nem stimmelhet odabent, tuti agykárosodása van. 

Kétségbeesett pillantásokkal kerestem Corie–t. Szükségem volt egy villámgyors életmentésre, és hála az égnek, nem kellett tovább várnom. 

– Milyen szép szárnyak. – Hallatszott az ismeretlen csaj mögül egy igen gúnyos hang. – A rovarok arrébb parkolnak. 

– Tényleg? – kérdezte felháborodva pillangó kisasszony. – Ki vagy te, hogy igazgatsz? – Lépett Corie felé erősen gesztikulálva.

– Courtney Love. És most, ha megbocsájtasz, csatlakozok Kurthöz. – Azzal egy szempillantás alatt előttem termett, majd még közölt egy fontos dolgot. – Ott a sarokban egy légy már alig várja, hogy megismerjen.

Csak tátogni tudott szerencsétlen, Corie talán túl durva volt, de hálás voltam neki ettől függetlenül. Nézett minket egy darabig, majd Brandon felé fordult. Talán nagyobb szerencséje lesz. 

– Ezer hála és köszönet. 

– Semmiség, Baby. Azok ketten összeillenek – mosolygott rám Corie. – Ezért most jössz eggyel, ugye tudod? 

Hangosan felnevettem, nem is ő lenne… Imádom, de tényleg. 

Corie szemszöge: 

Azt hiszem, elhamarkodottan jelentettem ki, hogy Baby tartozik nekem eggyel. Túlságosan is elhamarkodottan... 

Ott álltam a falnak támaszkodva, tekintetemmel végigkísértem egy éjszakai pillangó támadását a szerencsétlennek nem mondható áldozata felett. Jól elszórakoztam, amint láttam, hogy Brandon kétségbeesetten próbálna menekülni, de az újdonsült ismerőse nem engedi. Hozzádörgölőzött, hozzásimult, és rázta neki az alig fedett fenekét. Ennyire még én sem voltam ribancos! 

Ekkor ért utol a végzetem. Baby éppen a mosdóba ment, de ennek már legalább öt perce. Fogalmam sincs, milyen útvesztőbe keveredhetett a klotyóig vezető úton. Mertem remélni, hogy hamarosan visszaér. 

– Helló! – szólított meg valaki. Rosszallóan fordítottam oldalra a fejemet, és megilletődve láttam, hogy az én fáraóhaverom tért vissza hozzám. 

– Már mondtam, hogy... 

– Igen–igen, van gazdád! – nevetett. – Erre valahogyan tisztán emlékszem. 

– Akkor meg mit akarsz?

– Egyszerűen bukom a szőkékre – válaszolta pimasz mosoly keretében. 

– Hát, akkor, barátom, ezt elvétetted, mert én még véletlenül sem vagyok szőke. A paróka ne zavarjon meg. 

– Helyes! Ugyanis nem bírom őket. Nincsen zavaróbb egy szőke, plasztikcicánál... 

– Nos, valójában szőke vagyok, csak kíváncsi voltam, mit mondasz... 

– Tessék? – nézett rám kikerekedett szemekkel. – Én... komolyan nem... csak... 

– Nem tök mindegy, hogy milyen színű a hajam? – Újra körbepillantottam, hol van már az a szakadt rocker? Kezdtem kényelmetlenül érezni magam. – Inkább mondd meg, mit is akarsz valójában tőlem. 

– Csak érdekelne, hogy... szóval, hogy tényleg... 

– Szőke–e a hajam? – nevettem. 

– Hogy egyedül vagy–e.

Kíváncsian néztem rá, összeszűkült szemekkel. Mit akar tőlem ez az aktív, levakarhatatlan kiscsávó? Úgy tűnik, hogy nemcsak a rovarokat vonzom? 

– Azt hiszem, mondtam már, hogy nem. Most melyik részét nem érted? 

– Én csak... – De a mondatát nem tudta befejezni, mert feltűnt a képben az én szakadt, olyannyira hiányolt rockerem. 

– Na, mi a szitu? – nézett a látogatómra. – Szeretnél valamit? 

Majd Jay átkarolta a derekamat, én pedig félreérthetetlen pózban simultam a mellkasához. A srác nagyot nyelt, majd lelécelt. Baby kuncogva hajolt a fülemhez: 

– Ketten nagyon hatásos rovarirtók vagyunk!